Péld 17,17
Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.
(A történet Kr. e. IV. században játszódik Szirakuzában, a szicíliai városállamban. Cicero, római szónok szerint a két férfi a filozófus Püthagorász követője volt.)
DAMÓN és PÜTHIÁSZ
Damón és Püthiász egymás legjobb barátai voltak. Kisfiúkoruktól kezdve mindent együtt csináltak. Együtt játszottak és tanultak. Olyan közel voltak egymáshoz, mint a testvérek, és teljesen megbíztak egymásban.
Püthiász szókimondó ember volt, és gyakran mondott beszédeket. Szónoklatai alkalmával kijelentette, hogy egyetlen királynak sem szabad teljhatalmat gyakorolnia az alattvalói felett.
Amikor Dionüsziosz király tudomást szerzett Püthiász beszédeiről, haragra lobbant. Felszólította Püthiászt és Damónt, hogy jelenjenek meg színe előtt. Amikor a két barát megérkezett, a király megparancsolta Püthiásznak, hogy vonja vissza szavait. Püthiász így felelt: „Nem tehetem. Csak az igazat mondom, és senkit sem szabad megakadályozni, hogy kimondja az igazságot.”
Dionüsziosz erre még jobban feldühödött, és elhatározta, hogy felségárulás miatt kivégezteti Püthiászt.
Püthiász még ekkor sem akart változtatni nézetein, de engedélyt kért a királytól, hogy hazamehessen, és elrendezhesse háza népét, mielőtt kivégeznék.
A király erre nevetni kezdett. „Ha megengedem, hogy elhagyd a várost, és hazamenj, akkor sosem jössz vissza!”
Püthiász így válaszolt: „Vissza fogok jönni. Ennek biztosítékául itt hagyok nálad egy zálogot.”
„És mi lesz a zálog?” – kérdezte a király.
Ekkor Damón előállt, és így szólt: „Én leszek a zálog. Mindenki tudja, hogy Püthiásszal barátok vagyunk. Biztos lehetsz benne, hogy Püthiász visszatér, ha engem addig börtönbe zársz.”
„Tudomásul kell venned – mondta Damónnak a király –, hogy ha Püthiász nem tér vissza a kitűzött időre, akkor téged foglak kivégeztetni helyette.”
„Tudomásul veszem – felelte Damón. – De Püthiász vissza fog térni. A szavát adta rá.”
Így hát Püthiász hazament, a barátját, Damónt pedig börtönbe vetették. Néhány nap elteltével Dionüsziosz lement a börtönbe, és felkereste Damónt. „A barátod nem tért vissza – mondta neki gúnyosan. – Most mit gondolsz róla?”
„Vissza fog térni – felelte Damón. – Teljesen megbízom benne.”
A király a fejét csóválva távozott. Néhány nap múlva ismét lement Damónhoz a börtönbe. „Már majdnem letelt az idő – mondta. – Nem hiszem, hogy a barátod visszajön. Bolond voltál, hogy hittél neki.”
Damón Dionüszioszra pillantott, és nyugodtan így szólt: „Ha emberileg lehetséges, Püthiász vissza fog térni. Biztosan valami baj érte az úton, azért késik.”
A királyt megdöbbentette Damón bizalma. Azonban elérkezett a kivégzés napja, és Püthiász még mindig nem tért vissza. A hóhér kivezette Damónt a börtönből. Dionüsziosz utoljára is megkérdezte Damóntól: „Még mindig a barátodnak mondod Püthiászt?”
Damón mosolyogva válaszolt: „Igen. Püthiász a barátom.”
Ekkor kitárultak az ajtók, és belépett Püthiász. Szörnyű látványt nyújtott. Ruhája cafatokban lógott, teste tele volt sebekkel és vérrel, s szenny borította. Odatámolygott Damónhoz, és karjaiba omlott. „Időben ideértem! – kiáltotta. – Annyira örülök, hogy még élsz. Útközben hajótörést szenvedtem, majd rablók kezébe estem. De tudtam, hogy tovább kell mennem”. Püthiász a királyhoz fordult. „Készen állok a kivégzésre.”
A király elképedt. Sosem látott még ilyen hűséget és bizalmat. Elállt a kivégzés szándékától, és kijelentette, hogy szabadon engedi Damónt és Püthiászt. „De mielőtt elmentek – mondta a két férfinak , megtennétek nekem egy szívességet?”
„Mit tehetünk érted?” – kérdezte a két barát.
„Kérlek, mutassátok meg nekem, hogyan tehetek szert olyan barátságra, mint a tiétek.”
Vajon, a hasonló cselekedet csak a régi időkben történhetett meg?
A becsület, vagy a baráti szeretet vitte -e vissza a férfit?
Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen töretlen hittel, és bizalommal tekintsen sorsa elé?
Mi kell ahhoz, hogy valaki ne rettegjen attól a szörnyűségtől, ami rá vár? Vagy, csak nem mutatja?
Gondoljuk át barátaink sorát, és az igaziakhoz próbáljunk hasonlóan hűek lenni. Elvégre, hogy manapság van-e becsület, rajtunk is múlik...
Sokan gondolkodunk és rakosgatjuk a körülöttünk élőket ide vagy oda. Sokszor magunk fölé, mert azt gondoljuk, hogy ő jobb vagy több nálunk. Vagy épp lenézzük kevesebbnek tartjuk magunknál. Egyik sem jó. A saját életemben is van így természetesen. Én sem vagyok kivétel. Megismertem egy hölgyet, aki már nagyon tudatosan élte az életét és tisztán látta a körülötte élőket. Mindig azt mondta nekem ne tégy magad fölé, mert csalódni fogsz. Fogadd el, hogy Te épp olyan nagyszerű vagy, mint amilyennek engem gondolsz. Múltak az évek és jobban megismertem az életét. Megismertem a gyengeségeit. Kezdtem másként nézni rá. Ő csak mosolygott. Már kezdtem kicsit csalódottabbá válni. Kezdett nagyon is "ember" lenni és ő csak mosolygott tovább. Pontosan látta, hogy mi zajlik bennem és azt mondta: nem azok vagyunk, amit mások gondolnak rólunk. Soha ne tégy senkit magad fölé és nem fogsz csalódni az emberekben. Azokat akiket eddig kevesebbnek tartottál magadnál azoknak is add meg a lehetőséget, hogy jobban megismerd őket és akkor rájössz, hogy ő is pont olyan, mint te vagy. Hiszen mind egyek vagyunk.
