Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis kételkedő".A kételkedő ezt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis hívő. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Bolondság! - mondja a másik. - Ez nem igaz! Hogyan nézhetne ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis hívő -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni, és a lábunkkal fogunk menni!
- Ugyan, lehetetlen! - mondja a kis kételkedő. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda bolondság! Ez a fura ötlet hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Pedig működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis hívő.
- Soha sem fog működni! - véli a kis kételkedő. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis hívő -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya? Te hiszel egy anyában? Ugyan hol van? - kérdezi a kis kételkedő.
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.
Mire a kis hitetlen: - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja a világunkat! - mondja aztán halkan. - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!
